webáruház, webshop, rendelés, vásárlás


627 millióan vásároltak már valamit a világhálón

Több mint 627 millióan vásároltak már legalább egyszer a világhálón keresztül - jelentették be kedden Bécsben az ACNielsen piackutató 38 országban végzett felmérésének az eredményeit ismertetve. Ausztriában az interneten keresztüli vásárlások 50 százalékát teszik ki a könyvek, míg nemzetközi átlagban csak a 34 százalékát, de ez is az első helyet jelenti a világhálón keresztül vásárolható termékek csoportjában. 

A több mint 21 ezer internetező kikérdezésével készített felmérés szerint Európában is a könyvek állnak az első helyen a világhálón vásárolható termékek népszerűségi listájának az élén 33 százalékos részesedéssel, majd a videokazetták, a DVD-k és a játékok következnek 24 százalékos aránnyal, a ruhák és a cipők, illetve az öltözködési kiegészítők 20 százalékos részesedéssel, aztán a zeneszámok, a repülőjegyek, a számítástechnikai eszközök 19 százalékkal. Ausztriában más a sorrend, mert az öltözködési cikkek kerültek a második helyre 24 százalékos részesedéssel, a harmadikra pedig a videokazetták, a DVD-k és a játékok 21 százalékkal.

A bankkártyás fizetési mód a legelterjedtebb az interneten vásárlók körében, nemzetközi viszonylatban 59 százalékos e fizetési lehetőségnek a részaránya, míg az átutalásoké 23 százalékos. Európában a hitelkártyával történő internetes vásárlás részaránya 53 százalékos, Észak-Amerikában pedig már 69 százalékos. Ausztriában az átutalás még népszerűbb, mert az internetes vásárlások ellenértékét 65 százalékban még ezen a módon egyenlítik ki.

 
Következő >
 
Címketár
aukció aukciós oldalak bio bio rendelés biobolt bioétel e-kereskedelem ebay egészség férfiak garancia hamis hermes internetes aukció internetes boltok internetes eladás internetes rendelés internetes vásárlás internetes üzlet kereskedelem licit louis vuitton magyar online rendelés online vásárlás online áruházak operációs rendszer pénzvisszafizetés rendelés rendelés az internetről szállítás telepítés táska visszavásárlás vásárlás vásárlás online vásárló vásárlók webshop webshopok webáruház webáruházak értékesítés
Belépés/Regisztráció
Webáruházak, webshopok beküldéséhez kérjük regisztráljon, vagy jelentkezzen be már meglévő jelszavával!





Elfelejtette a jelszavát?
Ajánló
Fogyasztóvédelem

Az online vásárlás csapdái

Kevés a panasz az online vásárlásokra, ennek ellenére érdemes tisztában lennünk jogainkkal az interneten keresztül bonyolított megrendeléseinkkel kapcsolatban.

Fogyasztóvédelem (f)elsőfokon

Napjainkban jó okkal egyre több fórumon kerül szóba a tudatos fogyasztói magatartás és a fogyasztókat kizárólag az üzleti haszon forrásának tekintő és jogaikat semmibe vevő kereskedőkkel szembeni határozott fellépés.




REGISZTRÁCIÓ
Tisztelt Webáruház tulajdonosok! Oldalunk átalakítás alatt áll, jelenleg új regisztrációkat nem fogad! Megértésüket köszönjük!
Webáruház kategóriák
Ajándék
Aukció
Autó
Állatok
Baba-mama
Biztonságtechnika
CD, DVD, videó
Egészség, egészségügy
Élelmiszer
Építőipar
Hangszer
Horgászat
Irodaszerek
Játék
Katonai bolt, outdoor
Könyv
Lakberendezés
Mezőgazdaság
Műszaki cikkek
Ruházat
Sport
Számítástechnika
Szépségápolás
Szerszámok, gépek
Virág, dísznövény
Webáruházak
A regisztrációról
Mondja el a véleményét!
Adatvédelem
Új webáruházak

MegaTel...

Kategória: Mobil


e-babyoutlet.hu

Kategória: Baba és gyermekruhák


vitaminlink - minden...

Kategória: Gyógynövényboltok

Egy kis statisztika
Oldalunkon jelenleg 498 webáruház adatlap szerepel 120 kategóriában.

Partnereink
pagerank
Tartós szőrtelenítés
?>