|
Jószerével már mindent lehet kapni a hazai interneten keresztül is, így talán nem is meglepő, hogy már minden ötödik internetező vásárolt legalább egyszer a világhálón keresztül.
A legfrissebb kutatási adatok több mint kétszeres emelkedést mutatnak
ezen a területen, bár csak az online kereskedelemmel foglalkozó
oldalakat vizsgálták.
Az elektronikus kereskedelem mutatói évről évre ugrásszerűen nőnek, még akkor is , ha a teljes kiskereskedelmi forgalom értékének mindössze fél százalékát költjük el egyelőre a neten.
A GKI Zrt. becslése szerint 2005-ben az interneten keresztül értékesítő boltok forgalma elérte a 19 milliárd forintot, 2006-ban pedig már meghaladta a 30 milliárdot is. Az online kiskereskedelmi értékesítésből származó árbevétel 2007-ben 45-46 milliárd forint körül alakult. Ez a teljes kiskereskedelmi forgalom közel fél százaléka. "A száz online áruházat vizsgáló GKI nem a teljes piacot elemezte, az utazásszolgáltatók és az online biztosítás alkuszok nincsenek benne a felmérésben" - mondta érdeklődésünkre Tímár Szabolcs kutatásvezető.
Minden ötödik netező vásárol is
Ugyancsak az online kereskedelem felfutását vizsgálta a Szonda Ipsos, és ugyancsak jelentős növekedést regisztráltak. Az online vásárlók aránya a 2005-ben mért 14 százalékról 2007 második félévére elérte a 20 százalékot. Vagyis minden ötödik internethasználó ma már legalább egyszer rendelt a neten. Az internetes vásárlók száma manapság már igencsak impozáns, elérte a 600 ezret, míg két évvel ezelőtt még feleannyian sem voltak, mindössze 270 ezret becsültek.
Darvas Péter, a Szonda Ipsos kutatásvezetője érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet. Felmérésükben az online vásárlók nemi hovatartozását, és kor szerinti összetételét is elemezték. A vizsgált huszonöt internetes bolt többségét a férfiak látogatják nagyobb arányban, de van néhány nők által preferált üzlet is.
A legnagyobb látogatottságú Vatera.hu-t és a Teszvesz.hu-t közel fele-fele arányban böngészi mindkét nem. De a Pixmania.com vagy az Addel.hu látogatói már túlnyomó többségben férfiak: 76 illetve 79 százalékban. A szebbik nem egyértelműen a könyvrendelésben jeleskedik: a Libri.hu látogatóinak 74 százaléka, az Alexandra.hu-nak 81, az Amazon.com-nak pedig 63 százaléka nő.
A kor szerinti arány egységesebb képet mutat. Szinte minden online bolt oldalát a 18-49 évesek látogatták túlnyomó többségben. Egyedül az Olcsóbbat.hu látogatónak a 65 százaléka tartozott ebbe a korosztályba, a maradék 35 az idősebbek közül került ki.
Négyből hárman vásárlás előtti információkat gyűjtünk
Az e-kereskedelmi oldalakat viszont nem csak azok keresik fel, akik vásárolnak, nagyon magas azoknak az internethasználóknak az aránya, akik ha nem is rendelnek az interneten keresztül, de információkat keresnek, tájékozódnak az online áruházak oldalain. A Szonda Ipsos szerint a heti internetezők háromnegyede ebbe a csoportba tartozik.
Online aukciós portálok vezetnek, majd az árösszehasonlítók jönnek
Elemzői várakozások szerint a két legnagyobb aukciós portál éves árbevétele 2008-ban el fogja érni a 13 milliárd forintot. A tavalyi várakozás tíz milliárd volt.
Lehet, hogy igaz lesz, mert a havi látogatószám már most is hatalmas.
Decemberben a Vatera.hu-t 680 ezer, a Teszvesz.hu-t 650 ezer látogató kereste fel, ezeket két árösszehasonlító oldal követte, az Árukereso.hu 470 ezer és a Kirakat.hu 460 ezer látogatóval. Csak utánuk következnek a valóságos internetes boltok, elsőként a Bookline.hu-t 400 ezer látogatóval, majd a Depo.hu 319 ezerrel, és a a Pixmania.com 270 ezerrel.
Az elemzések nem tértek ki rá, de valószínűleg egy lényegi elem nagyban hozzájárul az online kereskedelem folyamatosan növekvő árbevételéhez, és ez független az internetpenetráció növekvő arányától, illetve a netezők kor szerinti megoszlásától is. Az internetes kereskedelem lényege, hogy a virtuális boltokban szinte minden termék olcsóbb, mint a valóságos boltokban. Így aki online vásárol, nemcsak időt, hanem pénzt is megtakaríthat. Az általunk megkérdezett kereskedők 5-10 százalékos arányról számoltak be, de ennél magasabb is lehet az árcsökkentés aránya.
A kérdés csak az, miként jut el a vásárolt termék a megrendelőhöz. 2006-os adatok szerint a rendelések több mint háromnegyede futárral érkezik, és a helyszínen készpénzzel vagy utánvéttel egyenlítik ki a vevők a számlaértéket. A bankkártyás fizetés szinte elenyésző, csupán két százalékot tett ki.
forrás: Tasi Katalin - Hírszerző.hu
Tags: vásárlás férfiak internetes vásárlás online vásárlás |